Így készül a Tosca
SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ
- A Tosca most nem hagyományos módon kerül bemutatásra…
- A modern és a hagyományos rendezés között annyiban van különbség, amennyiben meg tudjuk jól fogalmazni, hogy mit jelent a hagyományos és mit jelent a modern rendezés. Ami a történelmi szituációhoz való ragaszkodást illeti – nem arról van szó, hogy nem hiszek benne, vagy nem tartom elég izgalmasnak, hanem arról, hogy a színház olyan műfaj, amibe nagyon sok minden belefér. Azt gondolom, hogy annyiban kell hagyományosnak lennie egy rendezésnek, amennyiben a darab emberi viszonyrendszerei arról szólnak, amiről írták. Én azt tartom a legfontosabbnak, hogy azok az eszmék és azok a hatások, amikre egykoron a szerző törekedett, a mai közönség számára a lehető legérthetőbben és legátérezhetőbben jöjjenek át. Ennek nem feltétlenül az a megfeleltetése, hogy eltávolítjuk magunktól a cselekményt egy távoli korba téve azt, vagy nem úgy, hogy mai közegben játsszuk – mert az is lehet eltávolító hatású, hanem épp ezen eszközök által hozzuk közel saját magunkhoz. Ez természetesen nemcsak az operára vonatkozik, hanem minden színházi műfajra. A színház nem múzeum – a színházban a máról a mai embernek kell beszélni.
- Vagyis az emberi játszmákat változatlanul megtartod, csak a kor és a helyszín változik.
- A kor mindig esetleges, és az emberi játszmák, karakterek, az egymáshoz való viszonyulások azonban örökök. Az alapszituáció teljes mértékben adott, ugyanakkor korfüggetlen. Hiába nevezzük meg Napóleont vagy más történelmi személyeket, ezek olyan maszkok, amik bármikor lecserélhetők, behelyettesíthetők. A nevek teljes mértékben irrelevánsak. Ami igazán fontos az az, hogy az alapeszme érthető és átérezhető legyen; és ez az átérezhetőség a kulcsszó. A katarzist nem lehet elhazudni a színháztól. Elengedhetetlen, hogy a ma emberéhez szóljanak ezek a történetek. A helyszínt megváltoztattuk, de csak annyiban, hogy egy jövőbeli Rómáról van szó. Ez természetesen nem egyfajta prófécia, hisz mi sem tudjuk, hova fajul az emberiség. Csak eljátszunk a gondolattal, hogy milyen lesz az a világ, ahol a vallás szentsége és az Isten szentsége fölé blaszfém módon modern Bábel tornyokkal fölétüremkedik az ember. Azt a víziót próbáljuk képileg is megjeleníteni, amikor olyan magaslatokba tör az ember, ahová nem való; semmitől sem retten vissza és mindent cinikusan figyel. Ez az embertípus sajnos egyre jellemzőbb korunkra, és a szegedi Tosca előadás ez ellen tiltakozik.
- Milyen a próbafolyamat?
- Új művészekkel találkozni mindig hatalmas nagy kaland, és rettentő sokat lehet tanulni minden egyes próbaidőszakból. A régi kollégákkal találkozni azért rettentő érdekes, mert látjuk azt, hogy ki hol tart és merre fejlődik. Az új kollégák esetén pedig a felfedezés örömét említeném. Nadia is és Sorin is olyan mélyen érzékeny és átgondolt, az instrukciókat és a viszonylatokat magukba forgató művészek, akikkel öröm együtt dolgozni.
Anger Ferenc,
az előadás rendezője
Az előadásról
Szereplők
Nadia Cerchez
Kónya Krisztina
Sorin Lupu
László Boldizsár
Kelemen Zoltán
Réti Attila
Szereposztás
Floria Tosca - Kónya Krisztina, Nadia Cerchez
Mario Cavaradossi - László Boldizsár, Sorin Lupu
Scarpia - Kelemen Zoltán, Réti Attila
Cesare Angelotti - Pataki Bence, Altorjay Tamás
Sekrestyés - Altorjay Tamás, Andrejcsik István
Spoletta - Kiss Tivadar
Sciarrone - Koczor Kristóf
Börtönőr - Taletovics Milán
Egy pásztor - Pintér Tünde
Díszlet - Szendrényi Éva
Jelmez - Zöldy Z. Gergely
Karigazgató - Kovács Kornélia
Súgó - Zsoldos Anikó
Ügyelő - Kürtös Petra
Zenei asszisztensek - Flórián Gergely, Görög Enikő, Zalánki Rita
Magyar nyelvű feliratok - Varsányi Anna
Rendezőasszisztens - Toronykőy Attila
Vezényel - Pál Tamás, Gyüdi Sándor
Rendező - Anger Ferenc
- Hogy érzi itt magát?
- Nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert úgy látom, hogy Szegeden sokan szeretik az operát. A kollégáim remek szakemberek, és nagyon kedvesen fogadtak. Nemcsak a hely, de annak atmoszférája is megfogott.
- Hogy viszonyul a szerephez?
- Legkedvesebb szerepem Turiddú a Parasztbecsületből, de valahányszor magamra öltök egy szerepet, az válik a kedvencemmé. Jelen esetben: Cavaradossi. Végeredményben ez azt jelenti, hogy egyformán szeretem szinte mindet. Ennek az lehet oka, hogy nagyon élvezem a színjátszást, azt, ha más bőrébe bújhatok. Diákkoromban tagja voltam az iskolai színjátszó körnek. A fivérem hivatásos színész Nagyváradon, mellette pedig van egy saját kis társulata. Azt tervezzük, hogy a közeljövőben színpadra állítunk egy darabot, amelyben én is részt veszek, mint prózai színész.
- Ezek szerint az egész családja művész.
- Ha az egész nem is, de a fele biztos. A nagybátyám is tenorista. Kiváló trombitaművészként került Ausztriába, ahol később énekesként dolgozott. Lényegében ő indított el ezen a pályán. Tizenöt éves koromban elküldött felvételizni a zeneiskolába az ének tanszakra. Elkeseredésemre ott kijelentették, hogy bariton vagyok. Ha nem lehetek tenor, mondtam, akkor inkább nem énekelek, és ott hagytam őket. Természetesen kiskorom óta jártam zeneiskolába. Először két évig hegedültem, aztán édesapám kívánságára harmonikázni kezdtem, ezután klarinétoztam, majd gitároztam. Kilenc évvel később, 1995-ben kezdtem énekelni tanárnál. Aztán huszonnyolc évesen mégiscsak tettem egy próbát, de akkor azt mondták, hogy túl öreg vagyok. Végül is huszonkilenc éves koromban vettek fel a konzervatóriumba. A diplomaszerepem a Rigoletto hercege volt. Így aztán harmincnégy éves voltam, mire lediplomáztam.
- Milyen szerepekben láthatta már a közönség?
- Edgardo voltam a Lammermmori Luciában, Turiddú a Parasztbecsületben, Don Carlos Verdi operájában, Alfredo a Traviatában, Radames az Aidában, Rodolfo a Bohéméletben, Pinkerton a Madama Butterflyban, Cavaradossi a Toscában, Pollione a Normában, Tonio az Ezred lányában, Faust Gounod operájában, Hoffmann Offenbachéban, Don José a Carmenben.
- Mely operaházakban szokott fellépni?
- A kolozsvári Román Nemzeti Opera tagja vagyok, de Romániában szinte az összes jelentős operaházban énekeltem már Brassótól kezdve Temesváron át Bukarestig. Énekelek Ausztriában, Svájcban, Hollandiában, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban és Angliában. Angliában volt előadóművészi karrierem legkeményebb időszaka, ahol nyolc hónap alatt 152 előadást énekeltem egy Skócián, Írországon, Walesen és Anglián átívelő turnén. Volt, hogy tíz nap alatt kilenc előadásom volt úgy, hogy közben egyik városból a másikba utaztunk. Elképesztően fárasztó volt. Leginkább a hadsereghez tudnám hasonlítani. De úgy gondolom, minden énekesnek kell egy olyan tapasztalat, ahol megismerheti képességeinek határait. Egyébként úgy hiszem, hogy én egyszerűen kimeríthetetlen munkaerő vagyok. Ha nem énekelek, akkor valami mást kell csinálnom. A családi házunkat például én magam építettem. Egyszerűen csak úgy tudok létezni, ha hasznosnak érzem magam. Ezért nem igazán rajongok a nyaralásokért sem, nagyon hamar elunom magam.
- Mondana pár szót a családjáról?
- Két fiam van, mindketten zenélnek. A nagyobbik huszonkét éves, tizenkét évig csellózott, most énekelni tanul és természetesen ő is tenor. A kicsi kilenc éves, tehetséges zongorista. A feleségem nem zenész, de ő is nagy zenerajongó. Mindenekelőtt azonban csodálatos anya és feleség.
- A Tosca ez alkalommal modern rendezésben látható majd. Mennyire áll közel Önhöz ez a látásmód?
- Azt gondolom, hogy remek előadást láthat majd a közönség. Anger Ferenc rendezése nagyon jól átgondolt, művészi produkció lesz. Anger világosan elmondja mindig, mit, miért csinálunk a színpadon, így minden megmozdulásunk a történetet szolgálja. Én sem vagyok híve annak a fajta rendezői színháznak, amikor a rendező nem tudja megindokolni, hogy a művészei miért csinálják azt, amit, azon kívül, hogy ő így akarja. Erről itt szó sincs. Új, izgalmas produkció születik.
Interjú Sorin Lupuval
